Felvehetünk lakáshitelt vagy személyi kölcsönt a párunk bevonása nélkül?

Felvehetünk lakáshitelt vagy személyi kölcsönt a párunk bevonása nélkül?
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2020-06-25
 

Lakáshitel felvétele esetén kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy a párok közösen vállalják ezt a terhet, hiszen a hitelből vásárolt ingatlant is együtt fogják használni. Előfordulhat azonban, hogy az élethelyzetből adódóan az egyik fél egyedül szeretne jelzáloghitelhez jutni, a házastársa/élettársa bevonása nélkül. Van-e erre lehetőség egyáltalán? Ha igen, akkor milyen módon, és mi mindent kell ehhez teljesíteni? Most ennek jártunk utána.

Milyen előnye van a közös hitelfelvételnek?

Egy lakáshitel felvétele – jelentős összegű kölcsön esetén különösen – komoly és hosszú távú elköteleződést jelent a bank felé. Éppen ezért mind az adós, mind a bank érdekeinek védelmében létezik a jövedelemarányos törlesztő-részlet mutató (JTM) limitje: ez azt korlátozza, hogy a hitelfelvevők milyen mértékben adósodhatnak el a jövedelmükhöz képest. Az együttes igénylés legnagyobb előnye, hogy mindkét fél jövedelme figyelembe vehető a hitelbírálat során. Ezáltal nagyobb összegű hitelt is megkaphatnak, vagy akár ugyanazt az összeget kedvezőbb feltételekkel.

Hirdetés

Hirdetés

Kapható-e lakáshitel a házastárs bevonása nélkül?

A fenti előnyök ellenére előfordulhat, hogy az élethelyzetből adódóan az egyik fél egyedül szeretne hitelt felvenni. Fontos tudni, hogy a családjogi törvény értelmében a házasságkötéssel ún. „vagyonközösség” jön létre a felek között. A közös vagyonba minden vagyontárgy beletartozik, melyet a házastársak külön-külön vagy együttesen a kapcsolat ideje alatt szereztek. Mivel egy ingatlanvásárlás hatással van a közös vagyon alakulására, ezért a házastársak/élettársak alapesetben kötelező jelleggel adóstársakká válnak egy jelzáloghitel felvételekor. Gyakran előfordul továbbá, hogy a puszta anyagi okok is közös hiteligénylés mellett szólnak, mert egyetlen jövedelemre a család nem kaphatná meg a szükséges összeget.

Hogyan lehet mégis külön igényelni lakáshitelt?

Az egyik leggyakoribb ok, ami miatt a pár egyik tagja mégis egyedül szeretne lakáshitelhez jutni, az szokott lenni, hogy a másik tag negatív státusszal szerepel a KHR-listán. Ez azt jelenti, hogy van olyan tartozása, amelyet nem törlesztett kellő megbízhatósággal a bank felé, és ekkor a bankok nem hajlandók újabb hitelt folyósítani a számára. Ilyen helyzetekre nyújthat megoldást az ún. „vagyonjogi megállapodás”, melyet a pár tagjai kötnek egymással. Ebben a felek felülírhatják a vagyonközösséget és kijelenthetik, hogy a megvenni kívánt ingatlan kizárólag az egyik fél tulajdonát képezi majd, ő egyedül lesz felelős a hitel törlesztéséért is.

Hogyan készíthetünk vagyonjogi megállapodást?

Az ilyen típusú szerződésekre tartalmi és a formai követelmények is vonatkoznak.

Mindenképp szerepelnie kell benne a következőknek:
– a hitel fedezetéül szolgáló ingatlan a pár egyik tagjának kizárólagos tulajdona lesz,
– a kölcsönbe be nem vont tag semmilyen igényt nem fog arra formálni,
–  az adós a tartozást egyedül fogja törleszteni a saját külön vagyonából.

Ahhoz, hogy a megállapodás a bank előtt is megállja a helyét, az illetékes közjegyzőnek kell azt okiratba foglalnia, és be kell jegyeztetni a Házassági és Élettársi Vagyonjogi Szerződések Nyilvántartásába.

Milyen esetekben nem működik a vagyonjogi megállapodás?

Bár egy ilyen szerződés sok esetben jó megoldást jelenthet, mégis előfordul, hogy ez sem segít a helyzeten. Például hiába köttetik ilyen megállapodás, mert a legtöbb bank ettől függetlenül ellenőrzi a hitelben nem szereplő felet is, és ha ő negatív KHR-es, akkor elutasítják a kérelmet. (A már elrendezett hitelmulasztás annak teljesítése után 1 évvel tűnik el a nyilvántartó rendszerből.) Továbbá, ha az egyedüli adós nem fizetné a hitelt, akkor a vagyonjogi megállapodás ellenére teljes mértékben végrehajtásra kerülhetnek a közös tulajdonú ingóságok is – tehát azoknak nem csak az adóst megillető része.

Személyi kölcsönöknél is kötelező egy adóstárs bevonása?

Nem, ebben az esetben alapvetően nincs ilyen szabályzás, mivel a személyi kölcsönök ingatlanfedezet nélkül igényelhetők, tehát csupán az adós jövedelme jelenti a hitel fedezetét. Amennyiben az egyik fél jövedelme önállóan is elegendő a személyi kölcsön folyósításához, akkor nem muszáj bevonni a házastársat/élettársat adóstársként. Amennyiben a kívánt hitelösszeg nagyobb annál, mint amennyit az adós biztonsággal tudna törleszteni, akkor a bank elvárja, hogy legyen bevonva egy adóstárs is, aki általában a házastárs/élettárs szokott lenni. Továbbá előfordulhat az is, hogy a bank úgy ítéli meg, hogy a pár két tagja együttesen fogja élvezni a hitelből vásárolt vagyon előnyeit, és ekkor ugyancsak megkövetelheti, hogy mindketten adósok legyenek az ügyletben.

Miket nem igényelhetünk a párunk nélkül?

Fontos, hogy számos családtámogatási konstrukciót a párok csak együtt igényelhetnek. Ezek közé tartozik a babaváró hitel, melynek feltétele az is, hogy az igénylők házasságban éljenek egymással. A CSOK támogatás és a CSOK-hitel mind házaspárok, mind élettársak számára elérhetők, de itt is csak együttes igénylés lehetséges, ráadásul további feltétel, hogy mindkét fél tulajdonos legyen a „csokos” ingatlanban. Érdemes megemlítenünk, hogy a közös igénylés csak abban az esetben kötelező, ha a felek papíron együtt élnek. Elvált szülők tehát bizonyos feltételekkel egyedül is igényelhetik a CSOK-ot.

Személyi kölcsön kalkulátor
Autóhitel kalkulátor
Lakáshitel kalkulátor
Csok-hitel kalkulátor
Csok jogosultság ellenőrzése
Babaváró hitel kalkulátor
Online Babaváró hitel igénylés

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat
Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

1
Hirdetés